Hayashi élete

Reiki    

Chujiro Hayashi

 

Chujiro Hayashi 1878-ban született. A Japán Császári Flotta nyugalmazott Tengerészeti Kapitánya és Tengerészeti Orvosa. 1902 decemberében végezte el a Tengerészeti Főiskolát.

47 éves korában kezdte el 1925-ben Usuinál a Reiki Tréninget. Úgy tűnik Ő volt Usui utolsó mester tanítványa. Ekkor már a másik két tengerészeti tiszt Ushida és Taketomi mester tanítók voltak . A történet szerint az időben elég furcsának számított, hogy Usui több tisztnek is spirituális technikákat tanított. Számomra inkább természetesnek tűnik a dolog. Hisz az élet szinte bármely területén lehet a Reiki szellemében tevékenykedni. Pontosan ezért dolgozta ki lehető legegyszeübbre Usui saját rendszerét. Talán itt felmerül sok ember számára téves hit miszerint katona negatív személy ami téves szemlélet. Ebben a világban védelmi szervezet nélküli állam nem tudja fenn tartani függetlenségét. Mint minden esetben nem a fegyver a rossz hanem az őt rosszul használó személy a bűnös. Itt jól kiélesedik a Tudat építő és romboló szerepe. Jó példa erre a Görög Mágus Daszkalosz szerepe a Ciprusi háborúban. Érdemes elolvasni könyvét az Édesvíz Kiadónál magyar nyelven is megjelent címe: "A Ciprusi Mágus".

Hayashi a tréning után magán rendelőt hozott létre Tokyóban. Ami mintegy nyolc fekvő hellyel rendelkezett és körülbelül 16 kezelő dolgozott itt. Saját Reiki szervezetet hozott létre amit "Hayashi Reiki Kenkyu-kai"-nak nevezett el. Ekkoriban két kezelő per asztal rendszert alakította ki. A TRJ szervezete szerint ( Traditional Japanese Reiki ) Usui/Hajasi "eredeti" kézpozíciók csak a felsőtestre központosítottak. Ez érdekes. Minden esetre mind Usui és Hajasi is pontos ismeretében volt az acupunkturás pontoknak. Talán ezért is furcsa ez az elképzelés mert sok kis csakra valamint meridián a talpon van. Energia kezelésnél fontos pontok. 

Minden esetre Hajasi későbbiekben kidolgozta az egész testre kiterjedő kézállásokat. Ami a mai Reiki kézállásokhoz nagyon közel áll. Általában vonaltól függően kis eltérésekkel majdnem hasonlók a kézállások. Ami nem nagy meglepetés mivel az emberek energia vonal és csakra rendszere ugyanolyan felépítésű. 

 

 

Usui Nyomában

Hayashi élete

Mikao Usui élet története

 

 

 

 

Reiki